#10 A Három SzabóLâgények - Lâg 4 Seasons Autumn, Franciaország
- Lâg 4Seasons Summer Baby Jumbo
- Lâg 4Seasons Autumn Dreadnought
- Lâg T77 Tramontane Parlor
Tehát ők hárman az úgynevezett “egyszálgitárjaim”, amelyek élőben is bizonyítottak, ezért vehetem őket egy kalap alá, ami egyébként egy Akubra Traveller, ha már szóba került.
A Summert egy Alapi nevű fazontól vettem a szlovák Komáromban, aki nem azonos az Edda-gitárossal. Ez volt az első találkozásom a franszia márkával, de tetszett, hogy nem valami nagy japán vagy amerikai márka olcsóbb, kínai gyártású verziója, mint a legtöbb hangszer, amit megengedhettem volna magamnak. Első pillantásra is különleges, szép darab volt. Intarziás berakás a hanglyuk körül, a test élein a szegélyek pedig a szokásos csontszínű műanyag helyett fából készültek. Ez jellemzője a teljes 4Seasons sorozatnak, ahogyan az akusztikus gitárokon szokatlan, PRS-re hajazó modern fejforma is. (Ez utóbbit a gyártó ezzel a sorozattal nyugdíjba is küldte, és áttért a klasszikusabb, “nyitott könyv” formára.) A kényelmes nyak, a tömör lucfenyő fedlap, sapelli test is selyemfényűre lakkozva. Technikai különlegességet is rejtett a hangszer, az akkoriban szokásos piezo helyett az elektronikát a nyak testen belüli részéhez rögzített mágneses pickup biztosította. Azóta már a külső, nem beépített mágneses pickup a menő elekro-akusztikus gitárokon, mindenkinek kicsit elege lett a piezo biztonságosan dinamikus, kevésbé zajos, de kissé ciccegő hangjából.
A Studio-Lag-nak nevezett beépített előerősítőn nem a szokásos 3 sávos Equalizer volt, hanem egy tekerhető gomb, beépített, előre konfigurált hangzásokkal, úgy mint jazz, folk, finger-picking, studio, rock mint egy kis onboard effektsor.
Bár én ezek közül csak a folkot és a rockot, használtam, az előbbit természtes, díszítetlen hangja miatt, az utóbbit a kicsit több gainnel szóló kiemelésre, de számomra praktikusabb egy kattintással hangzást váltani, mint egy EQ-t tekergetni koncert közben. (Úgy látszik, nem volt túl sikeres, ezt is kivezették azóta.)
A zenekarom akkoriban akusztikus koncertekkel próbálkozott, kevés sikerrel. Zenekari felállásban akusztikus gitárokkal nehezen tudtunk jól megszólalni, nem véletlenül találták fel az elektromos gitárt. Mindenesetre a Summert használtam ilyenkor, és néhány keserű dalt is írtam ezen, nehéz helyzetekben, amelyek számomra inspirálóan hatottak. Emlékezetes egy esztergomi fellépése a Kaleidoszkóp házban, ami zenés házibuliba torkollott, ahol az én gitárom, a Summer járt körben barátaim kezében.
Egy idő után viszont kezdett komplexusom kialakulni a Baby Jumbo forma miatt, úgy éreztem, az én méreteimhez, habitusomhoz dreadnought dukál, ha nem egyenesen jumbo. Ez az érzés búvópatakként újra és újra megjelenik hangszertörténetem során, pedig hülyeség.)
Mivel a márkát, és ezen belül is a különleges 4Seasons modelleket megszerettem, a “Summer” után a logikus előrelépést a sorozat egyel komolyabb darabja, egy dreadnought formájú “Autumn” jelentette, amely a 4Seasons fent leírt jellemzőivel rendelkezett, de ezen felül még jobb fából, a sötétebb tónusú és hangú vörösfenyőből készült. (Nem fogjátok elhinni, a csúcs kategóriát "Winter"-nek hívták!) Azt Autumn dreadnought német eBayről vettem látatlanban. Régóta vadásztam rá, jó volt az ár, és megbízhatónak tűnt az eladó, így lecsaptam rá, és egy svájcban élő gyerekkori barátom családja segítségével hozattam be. Nagy volt az öröm, amikor kézbe vettem, mindent tudott, amit a Nyár, és még többet, hiszen ez már az Ősz volt!
Kerítettem neki egy nagy, viharvert tweed keménytokot, ami nagyon menő, de autó nélkül közlekedni vele rémálom, ezért hamar puha, teknősbéka-tokra váltottam.
Először meglepett a vörösfenyő (Vörösfenyő, LOL!) sötét hangja, a szokásos foszfor-bronz húrokat, a fényesebb bronzra cseréltem, szerintem most is az van rajta. Írtam ezen is néhány dalt, de leginkább koncerteztem vele, ez lett az Open Mic gitárom.
Open Mic: A tízes évek végén európai városokban szárnyra kapott mozgalom/rendezvényforma kocsmákban, zenés szórakozóhelyeken. Egy-két zenekar egész estés koncertje helyett szólisták, kisebb kombók sora játszik előzetes jelentkezés alapján 2-3 dalos blokkokat. Jó lehetőség kezdők, ideiglenesen hazánkban állomásozó és átutazó expatrióták számára, és legalább ilyen jó a vendéglátóhelyek tulajdonosainak - egész este zene, változatos műsorral, biztos közönséggel.
Az Open Micek közönségének ugyanis legnagyobb részét a hátukon gitártokot viselő teknősbéka-emberek alkotják, akik vagy unott arccal várnak a sorukra, vagy már túl vannak a világhírt jelentő 15 percen, és felszabadultan kortyolják első, még ingyenes sörüket, amit gázsi gyanánt (valójában helyett) kapnak. Haladók másokkal is jammelnek, kapcsolatok épülnek, alkalmi vagy tartós formációk verbuválódnak itt. Az amatőröknek aranybánya, profi zenészeknek ravatalozó.... Én is voltam boldog/szomorú teknősbéka-ember, az Autumn mindig jól megállta a helyét, akár Neil Young jamről, akár saját minikoncetről volt szó.
A két évszakot egy darabig párhuzamosan is koptattam, az egyiket nyílt E hangolásban. Ebből is született néhány dal a zenekarom harmadik lemezére, mielőtt nehéz szívvel elbúcsúztam a Nyártól és lassanként az aktív koncertezéstől is. De az Ősz is szép, és szerencsére van alkalma közönség előtt szerepelni, amióta Csabi sérült hangszerét helyettesíti.
A Parlort is látatlanban vettem, Sopronból, bagóért, utazó és nyaraló gitárnak, meg mert ilyenem még nem volt. Meg mert Robert Johnsonnak csak ilyenre volt pénze, így is legenda lett 20 dallal. Nem, mintha én is erre pályáznék, de egy tartalékos, közösbe bedobós Ennyiért-Nem- Szabad-Otthagyni-Majd-Legfeljebb-Eladom gitárnak ideális választásnak tűnt. Kellemes csalódás ért, a képeken sokkal viharvertebbnek tűnt, mint valójában, elég egyben volt, néhány karcolást leszámítva, amelyeket öntapikkal igényesen lepleztem. Amikor először a kezembe vettem, megdöbbentően ismerősnek tűnt. A karcsú parlor test első, bulgár gitáromét idézi, a széles, masszív nyak, mint az angol tanáromtól, a Marktól kapott Kayt és mindez rétegelt mahagóniból, mint az első komolyabb akusztikusom, a piros Epiphone! A kis test meglepően erős, a mahagóninak köszönhetően középgazdag, bluesos hangot ad, a lapos, széles nyak pedig minden hangolásban kényelmes, még slide-ozni is lehet rajta, húrmagasság bizgetés nélkül. A klasszikus gitárokra jellemző áttört fejformában még a családunk első gitárja is visszaköszönt, az a rettenetes agyon lakkozott hangszer jellegű tárgy, amit apám hozott egyszer a bátyámnak a Szovjetunióból.
Szóval gitáros ujjaim hazataláltak, a hangszer sosem telelt nyaralóban, mert hamar ez lett az all-rounder, traveller, tábortűz, zenészfröccs, songwriter, garage band, open-mic, egyszóval első számú akusztikus gitárom…
Egészen addig, amíg újra hatalmába nem kerített a dreadnought láz, de ez már egy új fejezet lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése