#14 Lukas és Lukatlan - 2020
António Pinto Carvalho
- APC GA100 MX CW western gitár- alias “Steve Lukatlan”
- APC EA200 PSI CROS CW elektro klasszikus gitár - alias “Lukas Nelson”
A Les Paul Junior után a második, ami újonnan ütötte a markomat. A vásárlást a gyűjteményben addig nem szereplő, a mahagóninál és vörösfenyőnél sokkal fényesebb hangú natúr lucfenyő fedlap és a szokatlan design mellett más nem indokolta. A selyemfényű, “Grand Auditorium” méretű testen a nyak alsó részén függőleges bevágás nyújt elérést a fogólaphoz, a hanglyukát pedig különös módon a káva felső részén helyezték el. MInt megtudtam, a luk helyének a hangképzés szempontjából semmilyen jelentősége nincs, azon kívül, hogy a fedlap rezgése által megmozgatott levegő be és kiáramlását biztosítja. A hangszer felső részén elhelyezett nyílás elvileg jobb akusztikai élményt nyújt a játékosnak. Én ezt nem tapasztaltam, azonban más érzékeimre élénken hatott a konstrukció: az így elhelyezett luk jobb perspektívát nyújt a hangszer belső anatómiájára, amely így akár játék közben is tanulmányozható. Emellett érzékibb tapasztalás: az orrunk alatt elhelyezett nyíláson át érezhető a nyers fa illata. Talán sokakban ez visszatetszést kelthet, de bizony játék előtt mind a mai napig megszaglászom a nyílást.. De hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat Ópiumának.
Sztív első útja a boltból szokás szerint óbudai irodánkba vezetett, ahol több gitáros kollegám a csodájára járt. Egyiküknek, nevezzük Józsinak, különösen tetszett a letisztult formájú hangszer. Miután néhány futamot játszott, udvariasan méltatta. Büszkén dagadt a mellem, nem is sejtve, hogy pillanatokon belül az új gitár beavatásának leszek a döbbent szemtanúja. Józsi, talán, hogy a gitárt csodáló kolleganőnknek imponáljon, egy hirtelen mozdulattal feldobta a hangszert és megpörgette a levegőben, azért, hogy a másik kézzel fürgén elkaphassa. Nem kívánom senkinek azokat a pillanatokat, amíg új gitárom röppályáját követtem szememmel. Józsi nem volt elég fürge, és a hangszer az asztal élén csattant, egy V alakú bevágást eredményezve a nyak hátsó részén. Csodával határos módon a baleset más külsérelmi nyomot nem eredményezett. Büszke vagyok rá, hogy megőriztem az önuralmamat, de kollegám alighanem leolvasta arcomról a bennem dúló vihar jeleit, és azonnal kárpótlást ajánlott, amit persze nem fogadtam el. Muszáj volt tréfával elütnünk a dolgot, hiszen a balul sikerült mutatvány tényleg komikus volt, de a nevetésem nem volt igazán jóízű.
Nem szeretném túldramatizálni a dolgot: szinte minden hangszeremen volt, van, vagy lesz ilyen apróbb sérülés. Mindegyiken, de ezen még nem volt, ez egy zsír új, karcmentes hangszer volt - egészen addig. Talán nem is érdemelne említést az eset, hamar megbocsájtottam Józsinak, de az idő távlatából úgy tűnik, a munkahelyi baleset megpecsételte Sztív sorsát.
Minden rosszból tanul az ember, a sérülést nagyrészt sikerült kijavítanom. Mint a youtube akadémián megtanultan, a lakkozatlan, olajozott nyak előnye ugyanaz, mint a hátránya - a fa rostjai jobban ki vannak téve a külső behatásoknak. Könnyebben sérül, de könnyebben is javítható. Ugyanis ha a rostok nem szakadtak el, gőzöléssel majd egy nedves ruhán át óvatos vasalással szárítás után kiegyenesíthetőek! A sérülést szinte teljesen sikerült eltűntetnem. Szinte… Mindenesetre a művelet után a hangszer esztétikailag szép állapotban várta az újabb kalandokat.
Mivel állva terveztem játszani rajta, feltétlenül szükségem volt egy hevedertartó gombra. Az akusztikus gitáron a gomb helye a lábnál adott, de a nyaki oldalon kétféleképpen szokták elhelyezni: A test hátulján, a tőkébe csavarozva: ez a diszkrétebb megoldás, viszont mivel így nem ideális a súlyelosztás, a hangszer könnyen elfordul a tengelye körül. A másik megoldás a nyak alsó oldalán, a test közelében elhelyezett gomb, ami sokkal jobb egyensúlyt tesz lehetővé, viszont fontos, hogy a fogólaptól olyan távol legyen, hogy ne legyen útban a játékos ujjainak. Miután a témát alaposan megkutattam, a kivitelezést egy menő budai hangszerjavító műhelyre bíztam. Nem akartam őket megsérteni iránymutatással, hiszen ők nyilván jobban tudják, hova kell azt a gombot elhelyezni. Utóbb kiderült, az ügyeletes tanonc nem töltött ennyi időt ennek a problémának a megoldásával, mint én az előtanulmányokkal, ezért a hangszer a beavatkozás következtében a fogólap felsőbb regiszterein játszhatatlaná vált. További kísérletezésnek nem láttam értelmét, maradt a B-megoldás, azaz a hangszer hátuljára való áthelyezés, csúnya sebhelyet hagyva a nyakon.
Ezek után talán érthető, hogy amikor a húrláb magasságát szerettem volna beállítani, mivel a húrok csúnyán zörögtek, miért nem egyből szakemberhez fordultam? Érthető, de nem ad felmentést az alól, hogy az immár két alkalommal is önhibámon kívül megsérült hangszer húrlábát javító szándékkal sajátkezűleg törtem össze, egy nem odaillő csontnyereg befeszítésével. A fentebbi budai műhely becsületére legyen mondva, hogy ezt ők hozták helyre, mégpedig úgy, hogy az összetört húrlából egy nagyobb darabot kimartak, majd ide beragasztottak egy mahagóni csíkot, mielőtt újra marták volna a helyes méretet. A húrok ugyanúgy zörögtek, mint a művelet előtt, de újra lett egy optikailag új gitárom.
Különböző húrtípusokkal és hangolásokkal kezdtem kísérletezni, vastagabb, vékonyabb, köszörült, majd “silver silk” -hibrid acél/nylon- után klasszikus nylon húrokkal is kipróbáltam, de az acél húrokra tervezett menzúra kicsit pontatlannak bizonyult a vastag húrokhoz. Egyebet nem értem el a kisérletezgetéssel, minthogy a sok le-fel tekercselés következtében a nem túl jó minőségű hangolókulcsok egyikének fogaskereke elnyíródott. Katonadolog, könnyű pótolni, ha akad megfelelő méretű és kialakítású kulcs. Nem akadt. Antonio Pinto feladta a leckét: arany színű, cirkalmas mintázatú szerelvényt alkalmazott, gyöngyház-barna, lencseszerű műanyag gombokkal. Hosszú hetekig túrtam a netet, hogy ilyet találjak, sikertelenül. Amíg egy napon rámragyogott a szerencse: Ott virított az ismeretlen eredetű webshopban a cirkalmas, arany színű szerelvény, barnás gyöngyház hangolókulcsokkal, pont, ahogy a keresőbe beírtam, ráadásul éppen akciósan! Nem sokat vacilláltam, amíg a kártya adatokat bepötyögtem, aztán mivel úgy tűnt, nem sikerült, újra és újra, amíg az Erste biztonsági szolgálatának telefonja ki nem zökkentett a munkamenetből. Sajnos egy ismert távol-keleti kárryaadat lopó szerverre tévedtem, már le is tiltották a kártyámat az éber bankbiztonságiak. “Mennyi a kár?” nyögtem. “Csak amennyit először fizetett. A második kísérletnél blokkoltuk a kártyát” -nyugtatott meg.
A pánikból ocsúdva az eltört kulcsra gondoltam, még ott virított a monitoron előttem a tökéletes megoldás..
“És maga szerint van esélye, hogy tényleg elküldik, amit vettem?” Valami bántó gúnyt éreztem a nevetésében.
Már magam sem tudom, végül honnan sikerült beszereznem a passzoló kulcskészletet - természetesen az összes kulcsot le kellett cserélnem. Tovább folytathattam a kísérletezést a húrokkal, majd acél húroknál lehorgonyozva a keményebb és puhább nyílt hangolásokat, mivel a húrok zörgése miatt megemelt húrmagasság csak slide gitározást tett lehetővé.
De Steve Lukatlan viszontagságai itt nem értek véget: Egészen friss fejlemény, hogy a bundok síkolásával, amit Mészáros Zoltán Dániel, a “Hangszerelem” tulajdonosa végzett el, a húrok végre kényelmes magasságban sem zörögnek. Zoltán szerint a bundok jó állapotban voltak, de a magasságuk enyhén a mélyebb húrok irányában emelkedett, pont fordítva, mint ahogy logikus lett volna, mintha egy balkezes nyakat szereltek volna hangszerre, ez okozta a zörgést.
Nem hazudik tehát Antonio Pinto Carvalho, amikor azt állítja a honlapján, hogy “Each instrument has an individual design so that no two are identical”. Miután nyolc év alatt így visszanyertem bizalmamat a portugál mester portékáiban, idén nyáron vettem belőlük mégegyet, ezúttal egy kifejezetten nylon húrokhoz tervezett “crossover” modellt, amelyet a “Lyukas Nelzon” névre kereszteltem, sosem találnátok ki, miért.
