#3 Ajándék ló, 1991
Kay K-320, DDR, 1970
Ki ne álmodozna arról, hogy valaki egyszer csak hozzávág egy gitárt? Olyasvalaki, akinek sok van, akinek felesleges, aki unja már, kőgazdag, és meg se kottyan neki. Vagy egyszerűen csak jó fej, és tudja, hogy nálam jobb kezekben volna a hangszer.
Hajlamos vagyok néha önsajnálatba merülni, hogy velem sosem történik ilyesmi, de ha jobban belegondolok, néha azért mégis előfordult.
Napközis tanárnőm, Patakiné Őz Éva, öccse saját kezűleg készített Fender basszusgitárjával ajándékozott meg, amely hang kiadására alkalmatlan volt, de akkor is szép gesztus, sosem feledem. Ő volt az egyetlen aki komolyan vette a Cairo Blues Band zenekart, amit Lipták Lacival közösen alakítottunk, talán még nálunk is komolyabban, a banda ugyanis csak képregényben létezett. Csúnyán végezte a basszgitár, utolsó emlékem róla az, hogy szomorúan lóg egy porolóról, és ecsettel megpróbálom fehérre mázolni.
Apukámtól élete vége felé kaptam egy rendes gitárt, amikor ráébredt, hogy sosem kaptam tőle egy rendes gitárt, ebből lelkiismereti kérdést csinált, és még épp idejében pótolta a mulasztást. Volt éppen kényelmesebb gitárom, ezért a hangszer Szolnokon parkolt. Apám életében nem sokat hallotta a hangját, azután meg valahogy sosem lett jobb kedvem, ha a kezembe került, ezért új gazdát talált.
Maradandó élményt ilyen módon csak egy angol fiatalember - ma alighanem euroszkeptikus nyugdíjas - egykori gimnáziumi angoltanárom, Mark okozott. A középiskola elvégzése után újra nexusba kerültünk, mivel Mark időközben feleségül vette akkori barátnőm legjobb barátnőjét, ezért volt, hogy együtt lógtunk. Amíg a hölgyek lelki életet éltek, mi gitáréletet éltünk, vagyis próbáltam utólag viszonozni az angol társalgási órákat. Mark hamar feladta az egyenlőtlen küzdelmet a hangszerrel, és egy emelkedettebb pillanatában (ilyenből bőven akadt neki) nagyvonalúan nekem ajándékozta Angliában vásárolt, ezért angolnak vélt Kay gitárját, amit nagy becsben tartottam.
A gitár igazából az NDK-ban készült valamikor a hetvenes években, NSZK és angol exportra gyártották. A konstrukció alapján eldönthetetlen volt, hogy klasszikus, vagy folk gitárnak szánták, a húrláb és a kulcsok az utóbbira valllottak, de ehhez egy valószínűtlenül vaskos nyak társult. Acél és nylon húrokkal is kipróbáltam, és csodálatos módon mindkettővel pontos volt és tűrhetően szólt, persze nem úgy, mint egy elektromos gitár, de komoly minőségi előrelépés volt a bolgár bursthöz képest.
Az elektromos Onyx-szal párhuzamosan ezt a gitárt is majd tíz évig használtam Az egyetem alatt sokáig ez volt az egyetlen és leghűségesebb társam, albérletről albérletre sok lakásban bukkant fel, Óbudától Zuglóig, majd a Szondy utcán át a Párkány utca érintésével vissza Budára, a Batthyányi utcába (képünk), aztán Kelenföldre megérkezve. Akkor kezdtem el aktívabban dalokat és szöveget írni, mivel a gimis bandám feloszlása után egy időre szerzőtársak nélkül maradtam, időm meg volt bőven. Új akkordokat tanultam, és sikerült kilépnem végre a blues körökből. Bejöttek Lou Reed trükkös harmóniái, a bossa nova, Barcelonában latin hatások is értek, amihez jól jött a nylon húros gitár, ezen játszottam először a La Flacát. Aztán jött a francia intézet, a kubai nyugdíjasok 98-ban, én pedig nyáron a börzsönyi külön bejáratú kis zöld kuckómban összeraktam néhány Velvetes, bossás, latinos, sanzonos akkordmenetet, amelyek akkori bandám, a Monó repertoárját erősítették.
Nem véletlen, hogy a hosszú bolyongás után a Börzsönybe érkezett meg a gitár, ahol télen helyettem őrzi a házat, és együtt vetemedik vele. Van már szebb és jobb akusztikus gitárom, de néha a kezembe veszem, keresem rajta a hangokat, hátha előjön belőle egy újabb bossa nova vagy cigányrománc. Sajnos úgy tűnik, ezek a harmóniák végleg elvesztek, de egy blues körre bármikor jó vagyok, talán jobb is, mint voltam. Kösz Mark a lehetőséget, nem mondom, hogy sokra mentem vele, de kihoztam belőle, ami tőlem tellett, és jól esett. Én magam eddigi életem során három gitárt ajándékoztam el, azaz pont annyit, amennyit kaptam. A jövőben igyekszem javítani az arányon, és akkor már nem éltem hiába. Ajándékozzatok gitárt, abból nagy baj nem lehet! Bár messze még a szülinapom…
