#28 Egyszálgitár, 2020

Seagull Entourage Rustic

• Gyártás: 2000, Kanada
• Elektronika: LR Baggs M1A
• Fedlap: tömör lucfenyő, "Honey burst satin" festés
• Hátlap, káva: rétegelt cseresznyefa
• Nyak: cseresznyefa, rózsafa fogólap

Megfogni egy gitárt, beszállni egy bandába, gyakorolni, a hangzással piszmogni, erősítők, pedálok, kütyük, végtelen kombinációjával kísérletezni, stúdiózni, házistúdiózni, új hangszereket felfedezni, megismerni őket, színpadra lépni velük, páratlan kaland, soha meg nem unható passzió. De mégis, nincs ahhoz fogható élmény, mint amikor az ember egyedül marad egy szál gitárral. Nem hiányzik onnan semmi és senki más, néha még közönség sem. 

Számomra a rock and roll alfája és omegája az egyszálgitár.  Egy szál gitáron lehet dalt írni, sőt, igazából csak azon lehet. Dal per def az, amit egy szál gitáron is el lehet játszani. Ezért nem írnak dalokat a prog rock zenekarok, ők operákat írna. Ezért nem ír már dalt Szörényi Levente sem. Ezért ír még dalokat Bródy. Mert akár egy szál gitárral is fel lehet lépni. Színpad sem kell hozzá, a nappaliban, a kertben, a tűz mellett, egy kocsma sarkában is megszólal, és értő kezekben értő hallgatóknak hasonló élmény lehet, mint egy stadionkoncert.

Egy szál gitáron kezdtem zenélni negyven éve, a szobámban, tornaöltözőkben és szertárakban,  néha lányszobákban. Mégis, amikor először színpadra léptem, zenekar állt mögöttem,  leginkább előttem. Doboltam, gitároztam, zongoráztam, mindig szorgos háttéremberként tettem a dolgom, és így éreztem, érzem jól magamat, amíg dalokat nem kezdtem írni. Mostanáig írtam ötven dalt, egyedül vagy másokkal. Stúdióban elénekeltem őket magam, de a színpadon mindig akadt, aki osztozott  velem a reflektorfényben, többnyire  elég volt csak gitározni. Mégis a nap végén, ez az ötven dal nullával egyenlő, ha nem játssza el senki. Márpedig más nem fogja, csak én, ezt jobb híján nekem kell megoldanom. Hogyan máshogy, mint egy szál gitárral?

Miért legyek kiszolgáltatva megbízhatatlan énekeseknek, pontatlan rimuszszekcióknak, narcisztikus gitárosoknak? Tudok gitározni, szöveget írni, ritmust és dallamot keresni hozzá és van saját hangom, olyan, amilyen, de arra képes, hogy hangot adjon nekik. Ha nincs más, ezzel kell főzni. Dylan, Neil Young, Springsteen, Lou Reed, Keith Richards, bárki, aki számít, aki fontos dalt írt, egy szál gitáron is meg tudott nyilvánulni. Én is képes vagyok rá, kütyük, erősítők, elektromosság és kelletlen társak nélkül is. Azt gondoltam, ehhez a lendületet és inspirációt egy új hangszer,  egy akusztikus gitár, egy szál gitár adja majd meg. A Sirályok nem tartoznak a legmenőbb, legismertebb gitárok közé, de jó a renoméjuk az úgynevezett "dolgozó zenészek" körében, amely csoporthoz jobb napjaimon magamat is sorolom. 

1982-ben, egy LaPatrie nevű Québeci faluban kezdte az ipart Robert Godin, jelszavai valának: jó anyagok, jó konstrukció, elérhető ár, és nem utolsó sorban: Made in Canada. Az elérhető árakat időközben a sikerült feljebb tornászni, igényeseknek jobb és prémium modellek születtek, de a cég legkelendőbb terméke a kicsit bumfordi, bálna testű, husáng nyakú S6 "original" ma is az elérhető kategóriába tartozik, főleg a használt hangszer piacon.

Régi vágyam volt egy S6-os, de valahogy mindig beelőzte egy másik, többnyire elektromos hangszer. Mígnem a borongós 2020-as esztendőben, Bécsben fel nem tűnt a horizonton az S6 szerényebb változata, az Entourage Rustic névre keresztelt modell, beépített elektronika nélkül. Az Entourage, azaz a "slepp", ki tudja, mire utal, a Rustic viszont a sötétebb, kéttónusú, méz-színű, matt felületre. A cég közlése szerint az Enturázsok funkcionálisan teljes értékű S6 modellek, ám kevésbé szép mintázatú fából készültek, ezt ápolni és eltakarni hivatott a rusztikus felületkezelés. 

Őszintén szólva nekem jobban is tetszik ez a sötétebb, tónusos árnyalat, a csontszínű kávával, mint az S6 puritán, natúr fenyő színe. Mick Jagger Hummingbirdjére emlékeztet, amit sok klasszikus Stones fotón láthattunk a hatvanas évektől kezdve, és a mai napig használja koncerteken. A legendás hangszernek a kétezres évek elején egy turnén nyoma veszett, ami Pierre de Beauport gitár-technikus emlékei szerint cseppet sem izgatta a tulajdonost.

"Mick, téged ez nem zavar?" – értetlenkedett  – "Mégiscsak ez volt az első gitár, amit a Charing Cross Roadon vásároltál magadnak."  Jagger pedig ránézett, és ezt mondta.
"Ha belegondolok, Pierre, nagyon is, hogy zavar. De próbálom nem idegesíteni magamat tárgyak birtoklása miatt"
Annyira nem idegeskedett, hogy a hangszer Pierre nyomozásának köszönhetően két évvel később a Heathrow talált tárgyak osztályáról került elő, az utolsó pillanatban mielőtt eladták volna.

A Hummingbird-ről ismerős  tónusos festés és csontszínű káva meglepő az amúgy puritán megjelenésű Seagull S6 gazdaságosabb változatán, de ettől eltekintve nincs rajta semmi sallang. Hiányzik a szokásos modern nyakbevágás, a fesőbb bundok könnyebb eléréséhez, de így gitárszerűbb a gitár. A klasszikus S6 széles nyaka nem mindenkinek a teáscsészéje, de az "original" újrakiadás mellett készült belőle egy "S6 slim" nevű modell, értelemszerűen keskenyebb nyakkal. Az Entourage úgy tűnik, ezt a slim nyakat örökölte a nagy tesótól. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e, sosem volt problémám a vastag nyakú hangszerekkel, de végül ezt sem érzem kényelmetlennek.

A Seagull gitárok egyik erőssége, a jó hangú, Quantum nevű elektronika sajnos hiányzik az általam vásárolt modellről, viszont kárpótlásul az előző tulajdonos különleges elektronikával látta el: Az ismeretlen eredetű, szokásos passzív, nyereg alatti piezzo hangszedő mellett a hangluk egy jó minőségű LR Baggs M1A típusú aktív mágneses hangszedőt is rejt. A két hangszedőhöz két külön jack aljzat van szerelve a testre, fellépéskor eldönthetem, hogy melyiket használjam (természetesen a mágnest, ahogy Mick Jagger, a piezzo már nem menő), felvételnél pedig akár mindkét kimenet jelét külön sávon keverhetem a teljesebb hangképhez.

A gitárhoz jár még egy menő, drapp, külön hozzá tervezett, könnyű félkemény tok, keménytok a dolgozó tömegeknek úgy látszik, fel sem merül. A vásárlás óta eltelt négy évben az Entourage jórészt a szoba dísze volt, de azért használtam néhány házi felvételen, saját dalokba és egy Bob Dylan feldolgozásban.

Két éve dalszerző barátommal, Mester Csabival a bécsi Bruce Springsteen koncertről tartottunk haza, és a buszban a dalainkról beszélgettünk. Szomorúan megállapítottuk, hogy egyikünk sem írt újat az elmúlt öt évben, nem is volt kinek, senki sem követelte tőlünk. Barátaink, akik ismerik és szeretik a dalainkat, megelégszenek a régiekkel is, az ismerős dalokat szívesebben is hallják. Mégis, abban egyetértettünk, hogy "A Főnök", alighanem akkor is írna újat, ha nem vártuk volna ötvenezren az Ernst Happel stadionban. 

Nem sokkal később, Covid utáni karanténban, börzsönyligeti bungallóm magányában felszívtam magamat, és sikerült egy új dalt összehoznom, egészen könnyen ment. Pár hónappal később, megint betegen, ugyanott, a következőt! Hol van már az az idő, amikor egy évben három-négy dal is kigurult? Mi volt akkor, ami most nem? Megtanultam a leckét, hogy a bluest érezni kell, nem játszani. Akkor sem tűnt könnyűnek az élet, különben bele sem kezdtem volna, de azóta láttam keményebb dolgokat is, mint néhány pitiáner ármány és árulás, szerelmi csalódás, sikertelen felvételi, bukott szigorlat. Az ambíció, hogy örömömet és bánatomat három perces zenei darabokba töltsem megmaradt, csak a fókusz, az elmélyülés, a tudatállapot hiányzott, ehhez pedig idő kell és magány. Lám, elég volt hozzá egy vírus, és mégis sikerült. Elértem azt a kort, amikor az izoláció az elsődleges ihletforrássá lépett elő.

Tavaly március 15.-én a Kétfarkú Kutyapárt jóvoltából a világot jelentő Szabadság Hídra is felkapaszkodtam egy szál gitárral, olyan kiválóságokkal közös műsorban, mint Baranyi Krisztina,  Bruti, Kovács Gergő és egyszálgitáros kollégám, Finding Ádám. Jól állt a kezemben a méz-színű hangszer, szépen csengett a hat acél húr, a közönség fogadtatása sem volt rossz. Nincs mese, új dalok kellenek. Bú, bánat, betegség, van bőven, gitárral sem állunk rosszul, úgyhogy már csak karantén kell, és jöhet a következő blues.