#17 Annuska megvette a napraforgóolajat! - Roland RD 600 stage piano, Japán, 1997

 Roland RD-600 (aka. Woland)

Nem untatok senkit az események láncolatával, amelyek ahhoz a nem várt fordulathoz vezettek, hogy 50 évesen, 35 év gitározás után lényegében kezdőként zongoristája lettem egy kizárólag Rolling Stones dalokat játszó formációnak, a GetNos-nak. Gyakorolnom volt min, örökségemnek köszönhetően ott áll a Förster, de ezt koncertekre szállítani némileg problémás, ezért ezzel nagyjából egy időben beszereztem másodkézből egy profi digitális zongorát, a Rolandot, ahogy én hívom: Wolandot. Először is, tisztázzuk a fogalmakat: mi az a digitális zongora? A köznép ezt leegyszerűsítő módon “szintinek” hívja. Igazuk is van, meg nem is. A kezdetben elektro-mechanikus, később digitális zongora egy ideig párhuzamosan fejlődött a szintetizátorkral. Az előbbivel szemben a legfontosabb követelmény az volt, hogy élethűen imitálja a valódi, akusztikus zongora hangját, de ugyanakkor kisebb és könnyebben szállítható legyen. A szintetizátorok másféle kihívásokat kerestek: egy elektronikusan előállított zenei hangot adtak ki, amit különböző fizikai paraméterek megváltoztatásával úgy moduláltak, hogy ezzel különleges hangeffektusok jöttek létre. Ezeket a hangokat úgy is lehetett alakítani, hogy valódi hangszerek vagy emberek hangjára emlékeztessenek, vagy akár egészen új, addig sosem hallott hangolhatásokat keltsenek. A szintetizátorok kezdetben monofonikusak voltak, azaz egyszerre egy hangot tudtak kiadni. A “szintézis” az ilyen monofon hangok egymásra rétegezésében állt. A hangszer klasszikus felhasználói, a Kraftwerk, Vangelis vagy Jean Michel Jarre nagyívű kompozíciókat sok-sok ilyen szintetizátor hang egymásra montírozásával alkották meg, amiért le a kalappal. Nem kisebb meló lehetett ezt előre átlátni, mint Beethovennek süketen komponálni. Később azonban a mikroprocesszorok felfedezésével és elterjedésével lehetőség volt egyszerre több, 8-16-64 hangot is kiadniuk, azaz “polifonikus” hangzást előállítani. Innentől a zongora szimuláció és a szintetizátorok története lényegében összeér.

 

Ezt megelőzően a zongora hangját elektromágneses elven működő, de mechanikus alkatrészek rezgése által igyekeztek elérni, pont úgy, ahogy az elektromos gitároknál. Mérsékelten sikerült, de az eredmény önmagában is érdekes volt, és miután ezeket a hangszereket a popzenében intenzíven használták, a zongoránál nagyobb mobilitásuk és újdonság erejük miatt, a különböző kisérletek, a Fender Rhodes, a Hohner Clavinet, a Wurlitzer zongora, vagy később a Yamaha SA hangja klasszikussá vált. A digitális szintetizátorok megszületésével viszont a zongorák hangját is a szintetizátorok elvén igyekeztek reprodukálni. Ami érdekes, hogy úgy tűnik, ez komolyabb feladvány volt, mint bármely más hangszeré. Lehet, hogy csak azért, mert a valódi zongora hangját sokkal többen ismerték, ezért könnyebben kilógott a lóláb.

De lehet, hogy azért, mert egy igazi zongora hangja nagyon komplex, nem csak a húrok rezgése, de a hangszer hatalmas teste, a billentyű és a megszólaltatott húr közötti bonyolult mechanikus kapcsolat jellege miatt a billentyű leütésének ereje, a leütés pontos helye más és más karakterű hangokat eredményez ugyanannál a zenei hangnál is, ez pedig billentyűnként is különbözik. A digitális zongorák tehát olyan szintetizátorok, amiket ilyen zongorahangok megszólaltatására optimalizáltak. Ez azt jelenti, hogy az eszköz memóriáját nem többszáz hangszer hangmintái foglalják el, hanem csak annak az egynek, na jó, véges számú változatának a minél valósághűbb modellezéséhez szükséges hangminták, effektek és processzek töltik ki. A billentyűket és hangokat megszólaltató mechanikát is úgy képzik ki, hogy minél valósághűbb érzetét adják egy kalapácsmechanikás zongorának. Emellett a digitális zongorák missziója a valódi zongorákat imitáló minden korábbi elektro mechanikus modell - A Rhodes, Clavinet, Wurlitzer, SA, - integrálása digitális hangszínekké. Az igazat megvallva, ez sokkal jobban szokott sikerülni, mint az akusztikus zongoráké. Rengeteget fejlődött ez a technológia az utóbbi időben, és napról napra jobb, de miután számos profi és méregdrága digitális zongorát is kipróbáltam, azt kell mondjam, hogy nem találkoztam még olyannal, aminek a hangja és a játék érzete vetekedne a jó öreg August Försterével, vagy akár egy random iskolai szertárban porosodó lehangolt pianínóéval. Első digitális zongorám, a Roland RD-600 hangja sem vetekszik, annak ellenére, hogy ahogyan erről vásárlás előtt megbizonyosodtam, a hangszer a digitális zongorák egyik legdrágább csúcsmodellje volt - 20 évvel ezelőtt. Ilyet használt egy időben Elton John is, a magyar pályán pedig Szakcsi Lakatos Béla, ezért okkal gondoltam, hogy nekem is megfelel. Kezdő zongoristaként azt viszont nem tudtam, hogy a gitárokkal ellentétben a digitális zongorák értéke idővel nemhogy nőne, de radikálisan csökken. Pedig ez teljesen logikus, elég ha a számítógépekre gondolunk. Ami 20 éve csúcsmodell volt, ma legtöbbször ócska kacat. Persze vannak kivételek, és szerencsére bizonyos mértékig a Roland RD-600 is efféle kivétel. Hajlott kora ellenére ma is jól használható, nagyon jó minőségű, sokoldalú profi hangszer, amely funkcionalitását, minőségét tekintve vetekszik a modern hangszerekkel, különösen a megfizethető kategóriával. Persze a hangszerek modellezése, különösen az akusztikus zongoráké, egy olcsóbb mai digitális zongora esetében is élethűbb, de meglepő módon a Roland RD-600 ezen képessége még ma is a vállalható kategóriába esik. Nem csoda, ma is a Roland RD sorozat az elérhető egyik legjobb a piacon, ha jól tudom, 2000-nél tartanak. Az öreg RD leggyengébb pontja a műanyag vázas, ólommal súlyozott kalapácsmechanika, amely ennyi idő után elöregszik, és egy hevesebb koncert során könnyen eltörik.Szerencsére egy török forrásból sikerült beszereznem ezeket a méregdrága alkatrészeket, és megtanultam kicserélni őket.

Masszív, impozáns és szép hangszer, nem vallottam vele szégyent a Getnos tagjainak értékes és különleges hangszerei mellett sem a színpadon. Az egyetlen ok, amiért úgy érzem, mégis le kell mondanom róla, mai mércével irtózatos, 25 kilós súlya, és nagy mérete amellyel időközben megroggyant fizikumom nagyon nehezen tud megküzdeni. Feltételezem, hogy Elton és Szakcsi ehhez kapott segítséget. Miután a Getnos-zal hat koncertre elszállítottam, a színpadra legtöbbször segítséggel fel, majd onnan lepakoltam, úgy döntöttem, a legendás és gyönyörű hangszert feláldozom a praktikum oltárán, azaz több fellépést nem vállalok vele, szépen leparkol a Förster mellé, amíg nem találok neki új, stramm gazdát.